Örök emlékként megőrizhető a menyasszonyi csokor?

A menyasszony számára örök emlék az esküvő napja. Sokan szeretnék nemcsak fotókon megörökíteni ezt az élményt, hanem a menyasszonyi ruhát, csokrot is szeretnék hosszú időre megtartani. De hogyan lehet a csokrot évtizedekig megőrizni?

Mielőtt a menyasszonyi csokor tartósításának lehetőségeiről beszélnénk, először érdemes utána néznünk, vajon mi az oka annak, hogy az arák meg szeretnék őrizni emlékként a virágokat. 

Az esküvői csokor egy boldog menyasszonyt jelképez. Csak a leginkább pozitív érzelmekre és gyengéd érzésekre utal. Nem meglepő, hogy az esküvő után is szeretné a boldog feleség ezt a hangulatot magáénak tudni. A hagyomány egyébként Angliából származik, ami annak köszönhető, hogy az elmúlt évszázadokban hiány volt a virágokból. Manapság persze ez már nem jelent gondot, hiszen bárhonnan be tudják szerezni a szigetországba szállítással a csodás virágokat, azonban a hagyomány megmaradt. 

A szláv népek körében is szokás volt a virágkoszorúk megtartása, melyet az ifjú pár viselt a szertartás alkalmával. Ezek a koszorúk a melegség, a szeretet és gyengédség jelképei.

Egyébként a feng shui szerint a lakásban tartott száraz virág negatív energiákat sugároz, feszült légkört hoz a házba, így azok, akik ennek a lakberendezési módszernek a hívei, gondolják meg a virágok megőrzését. Általában a menyasszonyi csokrok élő, vágott virágból készülnek.

A növények hosszú időre való eltárolására a leggyakoribb módszer a szárítás.

A csokrot legalább két hétig tárold száraz helyen, így a virágok maguktól szépen kiszáradnak. Ennek a módszernek a hátránya, hogy nagyon könnyen eltörnek a levelek, szirmok, így olyan helyre érdemes elrakni, ahol látható, de nem tudjuk megérinteni, felborítani a csokrot. Egy vitrines szekrényben szép dísze lehet otthonodnak a többi emlékkel együtt.

Másik megoldás a fagyasztás.

Ehhez a módszerhez érdemes virágkötő segítéségét kérni, hiszen a csokrot ő szétbontja, a virágokat egyesével fagyasztja le, majd újra összeköti azokat az eredeti állapotába. A csokrot általában üvegdobozban tárolják, így biztonságosan, hosszú ideig gyönyörködhetünk a virágok szépségében.

A glicerines kezelés egy újabb formája a tartósításnak. 

Meglehetősen hosszú idő alatt tudjuk ezzel a módszerrel tartósítani a csokrot, hiszen legalább két hónapig tart a folyamat. Főként sűrű szerkezetű virágok esetében alkalmazható, a glicerint és a forró vizet 1:2 arányban kell higítani. Az oldatot helyezzük egy vázába, vagy akár egy üvegedénybe, ebbe rakjuk virágcsokrot, majd maradjon így néhány hétig. A növények szárait ferdén vágjuk le, mielőtt a keverékbe helyezzük, így több folyadékot tudnak felszívni. Amikor már kb. három hét után apró, csillogó foltok jelennek meg a szirmokon, ekkor lezárul a tartósítási folyamat.

A folyékony viaszba mártás is megoldás lehet a tartósításra.

Merítőviaszra van szükség, amit fémedényben kb. 80 celsius fokos vízfürdőben felmelegítünk. Ezután ebbe a meleg viaszba mártjuk a csokrot, majd lecsepegtetjük azt és fejjel lefelé lógatva hagyjuk kihűlni. Ha a viaszfürdő után azonnal hideg vízbe merítjük a csokrot, még fényesebbek lesznek a szirmok.

Legutolsóként említenénk a lakkozásos módszert.

Az elszáradt virágokat fújjuk át hajlakkal, így nemcsak fényesek, csillogóak lesznek a növények, de még nehezebben is töredeznek majd. 

Tetszett a cikkünk? Kérjük oszd meg másokkal is.