Esküvői helyszín
Így találd meg az igazit az esküvői helyszínek között! A legtöbb párnak sok fejfájást okoz az ideális esküvői helyszín kiválasztása, a döntést érdemes tényleg alaposan átgondolni, ugyanis az esküvői költségvetésben általában ez jelenti a legbusásabb tételt. Most összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, melyek megkönnyíthetek a választást, ezzel is hozzásegítve a párt, hogy a nagy napjuk pont olyan legyen, amilyennek megálmodták!
Feladhatja a leckét a menyasszonynak és a vőlegénynek, ha más-más városból (netán két különböző országból!) származnak, és egy harmadikban élnek. Ilyenkor célszerű azt a helyet választani, ahonnan a legtöbb vendéget hívják, de az is jó, ha az arany középút elvét választják, és egy olyan várost jelölnek ki, ami nagyjából félúton található.
Kényes téma, mégis jó előre felkészülni arra, hogy a meghívottak között akadhat, aki kritikával illeti a döntést, sajnos szinte lehetetlen úgy választani, hogy az mindenkinek megfeleljen.
Általánosságban azonban azt mondhatjuk, hogy a násznép többnyire örömmel megtesz nagyobb utat is, például ha egy romantikus vidéki helyszínre invitálják őket a fővárosból.
1) Mennyi az annyi?
Megkönnyítheti a döntést, ha összeírjuk a pontos vendéglistát, és sorba vesszük, hogy a kiszemelt helyszínek befogadóképessége elegendő-e a mi lagzinkhoz.
2) Szerelem első látásra
A lehetséges helyszíneket érdemes személyesen is felkeresni, mielőtt végleg döntenénk. A hely kisugárzása, hangulata egész más lehet élőben, mint fotókon. Ne feledjük azt sem, hogy megfelelő dekorációval nagyon sokat lendíthetünk egy "szürkébbnek tűnő" helyszínen is. Mindenképp azt válasszuk, amelyikbe első látásra "beleszeretünk", és úgy érezzük, tökéletesen passzol az esküvőnk stílusához.
3) Terítéken a boldogság
Mielőtt kiválasztanánk az éttermet, ahol együtt ünnepelünk majd a násznéppel, feltétlenül pontosítsuk a menüt, térjünk ki részletesen arra, hogy mit tartalmaz a kapott árajánlat (az se kerülje el a figyelmünket, hogy bruttó vagy nettó árajánlatot kapunk-e!), s hogy van-e lehetőség például aprósüteményt vagy italokat hozni. Ha körvonalazódik a tökéletes helyszín, tartsunk előkóstolást, hogy kiderüljön: biztosan fogunkra valók-e az ott készült ételek!
4) Karnyújtásnyira a boldogító igentől
Sok helyen már lehetőség van arra, hogy a ceremóniát a lagzi helyszínén tartsuk, ezzel kényelmesebbé tehetjük az esküvőt a vendégek számára. Ilyenkor nem csak a helyszín munkatársaival kell egyeztetnünk, hanem az anyakönyvvezetővel is! Jó tudni, hogy az esküvő helyszínek többségében a záróráig szól a terembérlése, ha ennél tovább szeretnénk maradni, az plusz költséget jelenthet.
5) Gondoljatok a nászéjszakára!
Na, ne csak a tietekre, hanem a vendégekére is! Ha hosszú utat kell megtenniük otthonról, érdemes az elszállásolásukról is gondoskodni. Ha több szobát is lefoglalunk egy szállodában, kedvező ajánlatot kaphatunk az étteremtől az esküvői vacsorához, sőt sok helyen az ifjú párnak ajándék szállás jár a nászéjszakára. Számoljunk azzal is, hogy a fotós, a videós, a ceremóniamester stb. számára is szükség lehet szállásra, főleg akkor, ha messzebbről érkeznek és késő estig/hajnalig az ünneplőkkel maradnak.
6) A rugalmasság aranyat ér
A felkapott esküvői helyszíneket van, hogy egy évvel korábban lefoglalják a szemfüles párok, ezért mindenképp érdemes időben elkezdeni az esküvő szervezését. Ha van egy adott helyszín, amiről semmiképp sem szeretnénk lemaradni, időben le kell foglalnunk, de ha más már megelőzött, jó megoldás lehet az is, hogy rugalmasan állunk az esküvő időpontjának kitűzéséhez. Ha nem ragaszkodunk egy adott dátumhoz, sokkal több helyszín közül válogathatunk, és nagyobb eséllyel találhatjuk meg a számunkra ideálisat!
Hasznosnak találtad cikkünket? Kérjük oszd meg másokkal is.