3 fontos indok, amiért esküvőszervezőt bízz meg a szervezéssel

Egy esküvő megszervezése komoly előzetes tervezést igényel. Az ifjú párnak, a családnak, barátoknak nincs ideje erre fókuszálni. Kérj segítséget egy esküvőszervezőtől, aki mindenre odafigyel.

A menyasszonyok számára az esküvő megtervezése olyan dolog, melyről már évek óta álmodoznak, eltervezik minden egyes pillanatát. Amikor azonban elérkezik az idő arra, hogy valóban elkezdődjön a szervezés, sokszor már az első egy-két hét után kiderül számukra, hogy rengeteg apróságra, sőt nagyobb dolgokra sem gondoltak korábban. Ekkor szembesülnek azzal, hogy egyedül, családi és baráti segítséggel sem tudják megszervezni álomesküvőjüket. Szükségük van profi segítőre. Nézzük, mik lehetnek azok az fő okok, amiért esküvőszervező nélkül nehezen boldogulnának.

1. Előkészületek

Egy teljeskörű esküvőszervezési szolgáltatás során az ifjú párnak csak egy személlyel kell tartania a kapcsolatot. Nem fogják őket hivogatni a különböző szolgáltatók, nem nekik kell lefogalalni a helyszínt, egyeztetni a technikai információkat a különböző szolgáltatókkal. Az esküvőszervezővel történő személyes találkozón előre egyeztetitek az esküvő főbb pontjait, elképzeléseiteket. Ezek után következik az ő munkája, hiszen felkutatja számotokra az igényeitek alapján megfelelőnek ítélt lehetséges helyszíneket, ajánlatokat készít és egyeztet. Elkészíti az előzetes költségvetést, melyben már a különböző szolgáltatói ajánlatok (mint például a zenekar, fotós, dekoráció, dj, stb. ) költségei is szerepelnek. Miután közösen átbeszélitek a lehetőségeket, a kiválasztott szolgáltatókkal megköti a szerződéseket. Nem nektek kell szaladgálni üzletről üzletre, mivel ezt helyettetek az esküvőszervező elvégezni. Az egyik legfontosabb előkészületi pont a forgatókönyv is elkészül általa, melyet minden szolgáltató megkap, aki részt vesz a rendezvényen. Enélkül akár káoszba is fulladhatna az esküvő. A forgatókönyv segíti minden résztvevő munkáját, tudni fogja mindenki mikor, hol kell lennie.

2. Szolgáltatók

A szolgáltatókkal való munka is az esküvőszervező feladata. Higgyjétek el nem könnyű egyszerre ennyi embert úgy koordinálni, hogy mindenki megfelelő időben érkezzen, pontosan végezze el a feladatait. Az apró malőrök, kisebb "balesetek", melyek nem voltak előre bekalkulálva az eseménybe, szintén olyan váratlan tényezők, melyeket az esküvőszervező elsímit, hiányában csúszhatnak az események, legrosszabb esetben botrányba fullad az esküvő.

Az esküvőszervező valamennyi szolgáltató munkáját segíti, hiszen ő az aki, az egész rendevzény menetét átlátja. Ez egyfajta biztonságot ad a szolgáltatóknak abban, hogy valóban tökéletes munkát tudjanak nyújtani a váratlan helyzetek esetén is.  

3. Ellenőrzés

A szervezési folyamat részét képezi az ellenőrzés is. A rendezvény egésze alatt az esküvőszervező feladata, hogy figyeljen arra, minden simán megy-e. A dekoráció valóban úgy van-e felhelyezve, ahogyan azt kérte a pár, a vendégek elhelyezése az ültetési rend szerint zajlik-e, tiszták-e a terítékek, a szolgáltatók a helyükön vannak-e, a torta megérkezett-e és megfelelően hűtik-e, a személyzet, a szállásfoglalás az előre megbeszéltek szerint intéződik-e, és még sorolhatnánk, az egész este folyamán általa végzett ellenőrző tevékenységet. Enélkül szétesne az esküvő. Az esküvőszervező a rendezvény befejezése után sem végzett, hiszen a szolgáltatók tiszteletdíjának rendezése is az ő feladata diszkrét módon.

A fenti három ok csak néhány, azok közül, melyek indokolják az esküvőszervező felkérését a nagy eseményre. Gondoljatok arra, hogy minden gondot levesz a vállatokról, nektek csak felhőtlenül élvezni kell minden pillanatot. 

Várjuk megkeresésed:

Telefon: +36 30 456 1895; +36 30 419 2621
Email: banhegyizsofi@gmail.com; banhegyizsolt.cm@gmail.com