Sztárfellépő, műsor az esküvőn? Mondjatok igent erre is!

sztárfellépő

Az élő zene, a bűvész, a stand up comedy, a látványos mixershow és társaik igazán maradandó élményt nyújthatnak mind az ifjú párnak, mind az esküvőre meghívott vendégeknek. Ha Ti is szeretnétek valami hasonlóval feldobni egybekelésetek napját, olvassatok tovább!

Sokan halasztották idénre tavalyra tervezett esküvőjüket, ami magával hozza azt is, hogy a legtöbben szeretnének valóban emlékezetes esküvővel előrukkolni. Ehhez nagyban hozzájárul a megfelelő sztárfellépő meghívása vagy valamilyen szórakoztató műsor szervezése, amiben a nagy tapasztalattal rendelkező esküvő- és rendezvényszervezők segítségére is számíthattok. Egyrészt azért, mert rálátásukkal remek ötleteket adhatnak azoknak a pároknak, akik nem rendelkeznek konkrét elképzelésekkel, másrészt azért, mert kiterjedt kapcsolatrendszerüknek köszönhetően zökkenőmentesen megtalálják azt, akire szükségetek van.

Megalapozza a hangulatot

Az esküvő szervezése során az ifjú pár, de az esküvőszervező mindenképp ügyel a legapróbb részletekre is, illetve arra, hogy minden a tervek szerint alakuljon. A zenei aláfestés is azok közé tartozik, amit érdemes nagy gonddal kiválasztani, hiszen nagyban meghatározza az esküvő és az azt követő lagzi hangulatát.

Egy zenekar vagy egy énekes, aki élő zenével gondoskodik a zenei aláfestésről, remek választás lehet, s ha úgy állapodtok meg vele, akár egész estét kitöltően szolgáltathatja az eseményekhez illő hol meghitt, hol bulizós zenét. Ha kétségetek van afelől, hogy jó ötlet-e zenészeket, énekeseket megkeresni és az esküvőre hívni, képzeljétek el a nagy napotokat zene nélkül - ugye, mennyivel egyhangúbb?

A sztárfellépők persze nem csak az énekesek közül kerülhetnek ki, számtalan szórakoztató vendéget hívhattok, hogy emlékezetessé és látványosabbá tegyék azt, hogy kimondtátok a boldogító igent.

Hogy találjátok meg a tökéletes fellépőt?

Ahhoz, hogy megtaláljátok, milyen meghívott vendég szórakoztassa a násznépet, érdemes figyelembe venni néhány racionálisabb szempontot is azon túl, hogy mi jelentené számotokra az álomesküvőt.

●  Gondoljátok át, hogy milyen lesz a vendégsereg összetétele, hiszen ez is sokat nyom a latban, amikor sztárfellépőt, produkciót választotok. Lehet akármilyen szuper egy DJ vagy profi egy karaoke, ha zömében idős emberek ülik körül az ünnepi asztalt, valószínűleg kevésbé értékelik a meghívott szórakoztatók igyekezetét.
●  Az sem mindegy, hogy milyen típusú esküvőt és lagzit szeretnétek. Érdemes átgondolni, hogy illeszkedik-e a nagy nap stílusához az, ami elsőre az eszetekbe jutott. Ott, ahol nagy sikert arat egy karikatúra rajzoló vagy egy humorista, nem biztos, hogy a várt népszerűségnek örvend egy lírai énekes - és ugyanez fordítva is igaz.
●  Meghatározó lehet az is, hogy milyen helyszínen kerül megrendezésre az esküvő. Ha például úgy alakul, hogy nem áll rendelkezésre nagyobb tánctér, akkor kár olyan zenekart, énekest vagy DJ-t hívni, aki táncra perdítené a meghívottakat. Persze ezt akkor is érdemes figyelembe venni, ha valamilyen látványosabb produkciót, showelemekkel tarkított fellépést terveztek: mindenképp gondoljátok át, hogy a kiválasztott helyszín alkalmas-e azok kivitelezésére, megvalósítására.
●  Lényeges szempont az is, hogy mennyi ideig tart majd a lagzi. Ha egész napos mulatságot terveztek, be lehet iktatni egy-egy szórakoztató műsorszámot vagy pár órás zenei produkciót (vagy ezeket együtt, egymást váltva), azt azonban nehéz elképzelni, hogy valaki vállalja, hogy 8-10 órán keresztül fáradhatatlanul gondoskodik a zenei aláfestésről vagy a vendégek nevettetéséről. Az persze nem lehetetlen, hogy az esküvő teljes időtartama alatt biztosítsátok a meghívottak jó hangulatát, ehhez azonban szerencsésebb esküvőszervezők segítségét kérni, hiszen ennek megvalósításához jól jön egy profin elkészített esküvői forgatókönyv és annak rutinos levezénylése!

Fotó: Spencer Imbrock on Unsplash

Haszosnak találtad cikkünket? Kérjük oszd meg másokkal is.