Szülőköszöntő ajándék - szívből jövő szeretet

szülőköszöntő ajándék

Az esküvő boldog esemény, amely nemcsak a fiatal pár életének meghatározó része, hanem a szülők, nagyszülők számára is mérföldkő. Az esküvőn a fiatal pár kimutathatja, hogy mennyire hálás szüleiknek a támogatásáért, megköszönhetik, hogy mellettük álltak életük során. 

Nincs ennél jobb alkalom, mint ez a pillanat, hogy pároddal közösen elmondjátok, mennyit köszönhettek szüleiteknek. Általában a polgári ceremónia részeként  kerül sor a szülőköszöntésre. A házassági okirat aláírása és a fogadalmak elmondása után, már mint férj és feleség fordultok a szülők felé, nemcsak ajándékkal kedveskedve nekik, hanem rövid beszédben összefoglalva azt, amit irántuk éreztek. Ezt a beszédet általában a párok maguk írják, de nem feltétlenül, hiszen az esküvőszervezők minden segítséget megadnak a szöveg összeállításában. A ceremóniamester vagy az ifjú pár olvassa fel a szülőköszöntő szöveget az eseményen. Természetesen változtathattok ezen a szokáson, főként akkor, amikor a polgári szertartás csak szűk körben történik, vagy korábban, mint a lakodalom. 

Sokak számára már nincs lehetőség szüleiknek megköszönni azt, hogy felnevelték, gondoskodtak róluk, ettől függetlenül szeretnének megemlékezni elhunyt szeretteikről. Azt tanácsoljuk, hogy mindig mérlegeljetek néhány szempontot, mielőtt a szülőköszöntési ceremóniát ebben az esetben is megtartjátok. Fontos, hogy ha a szeretett személy nemrégiben hunyt el, tegyétek fel magatokban a kérdést, mennyire lesz fájdalmas az emlékek feltörése, nemcsak bennetek, de a család többi tagjában is. A boldog házasságkötés emlékét elhomályosíthatja a gyász. Jelképesen is megemlékezhettek szeretteitekről egy üresen hagyott székkel, vagy egy gyertya meggyújtásával, mely nem okoz akkora fájdalmat, mintha szavakba öntenétek érzéseiteket.

Milyen ajándékkal kedveskedjetek szüleiteknek?

Nem szükséges hatalmas ajándékokkal készülnötök. Higgyétek el, akár egy saját, sok szeretettel készített ajándék is nagy örömet fog okozni a szülőknek. Általánosságban az anyukák virágot, míg az édesapák bort kapnak ajándékba, persze érdemes ezeket is személyessé tenni, egyedi címkével, gondosan kiválasztott virágokból álló csokorral. 

A személyre szabott és emlékezetes ajándék kiválasztása örök emlék lesz a szülők számára. Jó megoldás egy régi közös fotót bekeretezni és azt átadni emlékül. A ceremónia előtt is megajándékozhatjátok szüleiteket, például édesapátok számára olyan zoknit, nyakkendőt adhattok, melyet az esküvőn, az oltárhoz vezetés alkalmával visel majd. 

Tetszett a cikkünk! Kérjük oszd meg másokkal is.