3 romantikus európai nászút-ötlet

Az esküvő megkoronázásaként jöhet a nászút! Igen ám, de hova? Vajon hol turbékolnak legszívesebben az ifjú házasok Európán belül? A szíve szinte mindenkit fehér homokos tengerpartra, koktélszürcsölős, trópusi vakáció felé húzza, ám az anyagi lehetőségeket figyelembe véve ez csak keveseknek adatik meg. Az európai nászútban az a nagyszerű, hogy az úti célt Budapestről egyszerűen elérhetjük autóval vagy repülővel. 

Puszi Prágából!

Aki még nem látta, lelkesen tervezgeti a nászutat Prágába, aki pedig már járt itt, szívesen visszatér, így általában sokan döntenek a cseh főváros mellett. Fontos tudni, hogy Budapestről nincs összeköttetésben fapados repülőjárattal, de ha hajlandóak vagyunk kicsit többet áldozni a repülőjegyekre, akkor találunk közvetlen járatot az aranyvárosnak is nevezett Prágába. Autóval vagy közvetlen buszjárattal is útra kelhetünk, az utazás várható időtartama 6-6,5 óra. A sokszínű városban – ahol a kultúra mellett a gasztronómia is lenyűgöző – összefonódnak a barokk, a gótikus, a kubista és az art deco stílusjegyek. Az eldugott kávézókban és a teraszos éttermekben megpihenhetünk városnézés közben, melynek során kár kihagyni a több mint 1100 éves múltra visszatekintő várat! A helyiek szerint, mielőtt elhagyjuk a várost, a Károly hídon átkelve kívánnunk kell valamit, s az valóra válik!

Imádunk, Párizs!

A varázslatos Párizs több fapados légitársaság kínálatában szerepel, így akár még válogathatunk is, hogy hogyan érkezzünk. Hogy a város milyen romantikus, még azoknak sem kell ecsetelni, akik csak képről ismerik – nem véletlenül nevezik a szerelmesek legkedveltebb búvóhelyének! A sokszínű és örökké nyüzsgő francia fővárosban ajánlott látnivaló a Champs Elysées, a Madeleine templom és az Opera háromszöge, és amit kár kihagyni: egy összebújós piknik a város valamelyik zegzugos parkjában. Legalább egyszer andalogjatok a francia éjszakában, amit felejthetetlenné tesznek a fényben úszó lampionok. Reggelire mindenkinek croissant dukál, és egyszer-egyszer napközben is elcsábulhatunk egy rafinált francia desszertnek! Ha a Pont des Arts-on jártok, ne felejtsetek lakatot vinni magatokkal: ha elhelyezitek a korláton, örökké együtt maradtok!

Római romantikázás

Párizshoz hasonlóan az olasz főváros elérése sem ördöngösség Budapestről, hála a fapadosoknak. Merészebbek autóval is nekivághatnak, igaz, az út csaknem kétszer olyan hosszú, mintha Prágát vennénk célba. Az örök városban szinte minden utcára jut egy látnivaló. A tömegközlekedés meglehetősen jól szervezett, de jó idő esetén azt javasoljuk, hogy sétáljatok minél többet, és fedezzétek fel az eldugott érdekességeket is! Ahogy minden nagyvárosban, itt is résen kell lenni a fontos látnivalók közelében működő vendéglátóhelyekkel, könnyen lehet ugyanis, hogy a számla végösszege kellemetlen meglepetést okoz, miközben az étel és/vagy a kiszolgálás minősége nem kifogástalan. Ha itt jártok, tegyétek félre a diétát: fagyizzatok, kóstoljatok igazi, faszénen sült pizzát és ne hagyjátok ki az ezerféleképpen elkészíthető pastakat sem! Ha a Trevi kútnak hátat fordítva, a bal vállatok felett pénzérmét dobtok a szökőkútba, nemcsak Rómába fogtok visszatérni, de a szerelmetek is örökké tart majd!

Foto: henri meilhac on Unsplash